A barátnőm már közel tizenhét éve van az életemben. Jóban és rosszban, betegségben és egészségben, nevetésben és bánatban, tényleg mindig számíthattunk egymásra. Feledhetetlen tini éveket töltöttünk együtt. Vigasztaltuk egymást az első szerelmi csalódásnál, és akkor is, amikor úgy éreztük, össze szakadt alattunk a föld, és nincs semmi, ami jó lenne a világban – a barátságunkat kivéve persze. Ott voltunk egymás esküvőjén és akkor is, amikor először tudta meg a másik, hogy gyereke fog születni és bizony azt sem tudta hirtelen hogy örüljön vagy sírjon. Hatalmas utat járt be tehát a mi kapcsolatunk, és idő közben eljutottunk odáig, hogy amit tervezett még gyerekként, a középiskola aulájában, hogy egyszer vezérigazgató lesz, az teljesülni látszik. Két gyerek mellett elérte azt a célt, amit sokan gyerekek nélkül se tudnak sosem megvalósítani.
Amikor beinvitált először az irodájába, tudtam, hogy valamit vinni szeretnék. Valamit, ami személyes, ami teljesen ő, de engem is tükröz, így a barátságunkat, a büszkeségemet és azt, hogy míg világ a világ mellette leszek és hogy nagyon szeretem. Ki is találtam, hogy valami levendula dolgot szeretnék, mert színben is illik az irodába, és imádja az illatát, a kedvenc illata. El is jutottam gyorsan oda, hogy valami a falra kellene, és választásom a szalaibalazs.hu oldalon egy gyönyörű képre esett, ami nem volt más, mint egy Levendula vászonkép.
Mondanom sem kell, hogy a barátnőm nem bírta könnyek nélkül. Nyilván itt minden érződött, a barátsága, a szeretete, az öröme a pozíciónak, és annak hogy elérte az álmát, teljesült, az ami annak idején még annyira messzinek és elérhetetlennek tűnt, na és persze ennek a gyönyörű vászonképnek, ami tökéletesen díszíti az irodája falát, és azóta is mindenki csak megcsodája, ha bemegy hozzá.