Az ember, ha megtalálja a párját, azt az embert, aki mellett tényleg ki tud teljesedni, önmaga tud lenni, egyre jobb és jobb teljesítményeket elérni és folyamatos terveket megvalósítani, úgy érzi övé a világ, és madarat lehetne fogatni vele. Persze ez az időszak azért idővel visszább hagy, és ez sajnos azt gondolom teljesen normális is. Minden embernek vannak hibái vagy gyengeségei. Természetesen nem mindegy mire szeretnénk ezt ráhúzni, mert azt gondolom például a hűtlenség nem hiba, hanem döntés kérdése, de mondjuk egy hirtelenebb temperamentum vagy bizonyos dolgokban való jártasság hiánya egy olyan dolog, ami megfelelően kezelve szépen feloldható, nem mellesleg tanulható is.
Én ugyanígy voltam a férjemmel. Hatalmas szerelem a miénk, de amikor a láng alább hagyott bizony azonnal ránk is zuhant a kiegyensúlyozott kapcsolat súlya, amikor már tisztábban látjuk a másikat és nincs annyi türelmünk egy-egy dologhoz, mint régen volt. Párkapcsolati válságban is voltunk egy ideig, és nagyon sokat kellett dolgoznunk azon, hogy megmaradjon egyáltalán a kapcsolat.
Amikor például elkezdődött a nagyobb terhelés a tanulmányai és a munkahelyi gyakorlata során, nagyon nehéz volt vele szót érteni, nagyon hirtelen lett és közel sem volt annyi türelme a közös dolgainkhoz, mint régen. Persze mikor beszélgettünk róla mindig a terhelés és annak feszültsége mögé bújt, és nem volt hajlandó észrevenni, hogy bizony komoly gondjaink vannak a párkapcsolatunk terén.
El is mentünk egy szakértő tanácsadóhoz, aki különleges feladatok során szépen rá is világított a problémákra. Minden teljesen más lett. Egy teljesen másik kapcsolatban találtuk magunkat, de egy sokkal nyugodtabb és harmonikusabb közös élet alakult ki közöttünk.
Idő közben már el is végezte a szakács iskolát, amiben én is nagyon szépen tudtam támogatni, és ennek utólag én is rettenetesen örülök, mert látom, mennyire sokat jelentett ez neki. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy az ajandekozd.hu csapatának segítségével csináltatok számára egy ajándékot, ami nem lesz más, mint egy teljesen egyedi, hímzett munkaruha. Rajta van a neve és egy pici csillag, mert az a mi jelképünk, hogy kicsit én is mindig ott lehessek vele. Remélem nagyon fog neki örülni.