Az ismerőseim és barátaim közt is egyre több olyan ember áll be a sorba a szelektív szemét gyűjtés és az újrahasznosítás mellé, akikről egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha is komolyan fogják ezt a témát venni és minden egyes nap tenni fognak annak érdekében, hogy a szemét ne a hegyekbe és tengerekbe kerüljön, hanem újra legyen hasznosítva vagy megfelelő módon, a lehető legkisebb természet károsító hatás nélkül legyen kezelve. Persze ennek egyrészt az az oka, hogy vagy egy pár került az oldalukra, akiknek ez szívügye és ezért ők is alkalmazkodnak ezekhez a feladatokhoz, vagy megszületett az első gyerek és már nem csak magukra, a saját életükre gondolnak, hanem bizony arra is, hogy annak a gyereknek megfelelő környezetet és jövőt tudjanak biztosítani. Mostanában pedig ahogy összeülünk egyre több szó esik arról, hogyan tudnánk még jobban figyelni ezekre a kérdésekre. Nekem például már nem is igazán keletkezik háztartási hulladék, hiszen minden nemű csomagolást a megfelelő módon a szelektív hálózatba helyezek. Egyetlen dologgal azonban nem igazán tudtam eddig én sem mit kezdeni. A használt sütő olaj kérdésére én sem találtam egészen idáig megfelelő megoldást.
Most azonban rátaláltam az eQka használt olaj gyűjtő pontjainak megoldásaira, ami egészen egyszerűen hihetetlen találmány. Nem csak gyorsan és egyszerűen, kényelmesen, hanem teljesen környezettudatos formában lehet itt elhelyezni a használt háztartási sütő olaj minden formáját, hiszen megfelelően tárolják, elszállítják, újrahasznosítják és így egyáltalán nem terhelik vele a környezetünket. Én már csak ezt használom és egyre több barátunk próbálja ki, és él vele a mindennapok során is. Remélem egyre többen csatlakoznak majd ehhez a lehetőséghez, hiszen a szeméten túl a használt háztartási sütő olaj kérdés megoldatlan formában hihetetlen károkat okoz a környezet és természet számára.